Azt mondod erős vagyok.
Igen az vagyok. De az Amazonoknak is lehetnek borús napjai, mert mindenkinek lehet. Az ember társas lény, nem arra ítélték, hogy egyedül legyen, hogy mindent egyedül oldjon meg. Az evolúció hibája. Kellenek a támaszok az élethez, mert nélkülük csak lógunk a levegőben. Azt gondoltam nekem ez megy egyedül, nem érdekel más, átverem a természetet, de be kellett látnom néha fel kell adni a büszkeséget.

És persze ott vannak ezek a tudományosan nem megmagyarázható dolgok, az érzelmek. Na ezekkel, aztán tényleg nem tudok mit kezdeni. Mégis hogyan tudnék, ha nincs rá egy recept, egy metódus, egy képlet, ami megoldja.

Persze van és ezt úgy hívják: idő. Az idő, mely ugyanolyan megfoghatatlan, mint maguk az érzelmek.

És, ha megfoghatatlan, akkor jön a hit.
Legyen hitem!
Legyen hitem, hogy jobb lesz.
Legyen hitem!
Legyen hitem, hogy ez egy múlandó dolog.

Ilyenkor kell a legerősebbnek lenni. Most amikor azt érzem a testem egy tátongó fekete lyuk, most kell még több energiát belepumpálnom, hogy aztán addig addig növekedjen, mígnem felrobban és valami új születik. Az időnek nem vagyok ura, senki sem az, így hát haladunk előre. Édesanyámtól megtanultam, hogy olyan nem volt még, hogy sehogy nem volt. Valahogy mindig van. És ez örökérvényű, így hát megyek tovább hittel, bizakodva, önmagamban és az emberekben, akik mellettem vannak.

Írta: Farnady Judit

Fotó: facebook.com/hexagonphoto

Köszönöm, hogy magadhoz engedtél, amikor senki nem tette volna. Most már tudom, hogy amíg magammal nem vagyok tisztában, ezt ne tegyem többé.
Köszönöm, hogy próbáltál elfogadni. Most már tudom, hogy akinek fontos vagyok, az tesz és nem próbál.
Köszönöm, hogy a - magad módján - tenyereden hordoztál. Most már tudom, hogy a tárgyak semmit sem érnek, ha nem tudunk nevetni.
Köszönöm, hogy türelmet erőszakoltál magadra miattam. Most már tudom, hogy ez a kettő sosem jár kéz a kézben.
Köszönöm, hogy magadba fojtottad a feszültséget. Most már tudom, hogy amit a szőnyeg alá söprünk, az megöl.
Köszönöm, hogy nem érdeklődtél aziránt amit szeretek. Most már tudom, hogy nem kell bizonyítanom, hogy valami jó.
Köszönöm, hogy kritizáltál. Most már tudom, hogy nem kell bizonyítanom, hogy jó vagyok.
Köszönöm, hogy elvárásokat támasztottál felém. Most már tudom, hogy akinek elvárásai vannak nem szerelmes igazán.
Köszönöm, hogy éltük a látszatot. Most már tudom, hogyan éljek igazabbul.
Köszönöm, hogy önző voltál. Most már tudom, hogy képes vagyok gondoskodni valakiről, de már nem fogok akárkiről.
Köszönöm, hogy kiabáltunk. Most már tudom, milyen egy lelkileg bántalmazó kapcsolat.
Köszönöm, hogy görbe tükröt tartottál elém. Most már tudom, hogy mennyire számító, konok és hisztérikus vagyok.
Köszönöm, hogy nem fogadtál el ilyennek. Most már tudom, hogy ezt elég csak nekem megtennem.
Köszönöm a sok átsírt éjszakát. Most már tudom, hogy ez nem kötelező.
Köszönöm, hogy engem hibáztattál, ha dühös lettél. Most már tudom, hogy a dühét mindenkinek magának kell kezelni.
Köszönöm, hogy elvártad, hogy könyörögjek. Most már tudom, hogy van, akinek ezt nem kell megtennem.
Köszönöm, hogy gyerekek voltunk egymás mellett. Most már tudom, hogyan legyek felnőtt nélküled.
Köszönök minden szépet, minden rosszat, minden vitát. Hálás vagyok, hogy majdnem feladtam önmagam miattad. Most már azt is tudom, hogy ez kellett ahhoz, hogy évek után teljes egészében magamra találjak.
Köszönöm, hogy hagytad, hogy megalázzam magam. Soha többé nem teszem ezután.

Írta: Pápai Réka

Fotó: facebook.com/hexagonphoto